3. fejezet

Vérszag terjengett a levegőben; vadászok, démonok és ártatlan emberek vérének a szaga. Skye egy pillanatra az egyik betonoszlopnak dőlt, hogy kifújja magát. Zihált, mintha többször is lefutotta volna a marathont, a haja vizesen, vértől lucskosan lógott a szemébe, és tapadt a tarkójához. Néhányan, a harcképtelen, egyszerű emberek közül a pad alatt kerestek menedéket, vagy sikerült kimenekíteni őket. Sajnos a legtöbbjük a földön feküdt felhasított mellkassal, torokkal, vagy éppen letépett fejjel. A vérük beszennyezte Skye bakancsa orrát és talpát.

Óvatosan kinézett az oszlop mögül, miközben egy tárat lökött a Desert Eagle-ébe. A fegyver hangos kattanást hallatott, amitől Skye-t furcsa megkönnyebbülés öntötte el. Nem arról volt szó, hogy fél, csak szerette, ha nincs felkészületlenül.
- Skye, fölötted! – hallotta a kiáltást a harcoló tömegből. Villámgyorsan felemelte a pisztolyát és a démonra szegezte. Mivel a szörnyeteg egy ember testét szállta meg, ezért elég neki egy lövés, és elpusztul. Ha a lélek elég erős, akkor visszatérhet az alvilágba, ha túl gyenge, akkor meg elpusztul. Néha az is előfordul, hogy kaszásként visszamarad és evilágon kóborol a végtelenségig.

A Megszállott az oszlopon kapaszkodott, arccal pont Skye felé. Ajkát vicsorba torzította, aminek következtében kilátszottak rothadó fogai. Egy nő volt az, valaha szép lehetett, most viszont az arca állatias volt, a szeme bevérzett, nyári ruhája pedig cafatokban lógott a testét. Alig néhány másodperc múlva egy golyó süvített el a fiú arca mellett, pont a démon homlokába fúródott. Egy pillanatra megmerevedett, szeme kifordult, hogy csak a fehérje látszott, majd leesett a földre. Skye az utolsó pillanatban lépett félre, így nem rá vágódott, hanem a lába elé. A szörnyeteg bőre több helyen is felszakadt, és szivárogni kezdett belőle a vér, sötétvörös volt és kegyetlenül büdös. Bakancsa orrával megbökte a hulla arcát, a fejét félrefordította, miközben a tágra nyílt szemeket vizsgálta.
- Élsz még? – kérdezte Drew, aki éppen egy Megszállottal verekedett. – Vaktában lőttem, és reméltem, hogy nem téged talál el. – Egy végső döféssel végleg elhallgattatta a démont. A bordó folyadék ragacsosan borította be a padlót. Drew megtörölte a homlokát, majd keresett magának még egy Megszállottat, hogy azt is elintézhesse.
- Ha te azt vaktában lőtted, akkor én vagyok Cupido egyik kisgatya nélküli angyala, és mindketten tudjuk, hogy ez közel sem igaz – mormogta maga elé, és halványan elmosolyodott. Ő sosem lesz angyali, vagy éppen normális. A sötét oldala, a démoni része mindig is fölé fog kerekedni, akármennyire is küzd ellene. Mára már megbékélt vele, és kifejezetten szereti azt a fajta félelemmel vegyes tiszteletet, amit iránta éreznek. Nem is szólva a szokásosnál nagyobb erejéről és a különleges képességéről, miszerint átlát a falakon.

Ahogy átlépett az élettelen test fölött, egy újabb Megszállott vicsorított rá, egy kopaszodó férfi, valaha tanár vagy igazgató lehetett. A srác szélesen elvigyorodott, könnyű dolga lesz vele. Csak szépen elkapja a nyakánál fogva, a fejét elfordítja, érzi, ahogy a gerince roppan egyet, majd még egyet… Az sziszegő hangot adott ki, és egy mozdulattal Skye felé ugrott. A fiú megpróbálta kikerülni, de most az egyszer túl lassú volt, a szörnyeteg pont a gyomorszájának csapódott, aminek következtében hanyatt vágódott a betonon, a kezébe éles fájdalom hasított, ahogy tompítani akarta az esést. Hangos roppanás hallatszódott, és a Megszállott mindenáron a nyakát próbálta átharapni; ott, ahol a legvédtelenebb. Nem törődve törött csontjával - ami úgy is hamar összeforr -, megpróbálta letaszítani magáról, de csak annyit ért el vele, hogy fájdalmasan lüktetett a vér a kezében. A démon újra szétnyitotta az állkapcsát, hogy a fiú feje felé kapjon.
- Azt hiszem, egy fogmosás nem ártana – húzta el a száját. – Vagy hé, legalább egy tic-tacot vegyél be! – A lény sziszegő-morgó hang kíséretében karmaival Skye arca felé kapott, de nem járt sikerrel, az áldozata az utolsó pillanatban elkapta a fejét, így csak a beton sérült meg.

A fiú volt mát sokkal rosszabb helyzetben is, amiből ki tudott szabadulni, de most a törött keze és a véresre karmolt válla nem könnyítette meg a helyzetét. Utálta, ha hátrányos helyzetben van. Pláne ha úgy, hogy tudja, megelőzhette volna. Utolsó kísérletképpen ő ragadta meg a szörny nyakát és fojtogatni kezdte. Lassan a démon fölé gördült, aki a karmaival próbálta lefejteni magáról a fojtó kezeket. Skye addig szorította, amíg a lény meg nem halt; egyszer csak abbahagyta a nyöszörgést és nem mozdult többé.
- Én is így gondoltam ¬– mondta elégedetten. Legördült róla és pár percig csak csukott szemmel, hanyatt hallgatta a harcok zaját. Sikításokat, csontok törését és pengék elpattanását hallotta a leggyakrabban. Senki sem látta, az oszlop teljesen eltakarta az alakját. Amikor felállt, úgy érezte, nincs benne semmi, csak akarat ¬– hogy elpusztítsa ezeket a lényeket ¬–, ami minden vadászban benne él.

Kibújt a beton mögül, és a fegyverét elszántan markolva a tömeg felé vette az irányt. Rosszabbul álltak, mint ahogy remélte. A tucatnyi démonvadászból, ha hárman-négyen maradtak talpon, a többiek vérbe fagyva feküdtek a földön. Szemben velük legalább ötven szörnyeteg állt, egyikük egyből kiszúrta magának. Skye hátulra, az övébe dugta a Desert Eagle-t, és elővette a kését, teljes erőből elhajította; néhányszor megpördült a levegőben, majd a szörny bordái közé fúródott. Az oldalra dőlt, üveges szemekkel meredt a végtelenségbe. A következő áldozata egy kisfiú testébe bújt démon volt, aki Aprillel, az egyik női vadásszal harcolt, mögéjük lépett, megfogta a teremtmény fejét, majd egy erős mozdulattal eltörte a nyakát. Az ernyedt holttest könnyedén csúszott ki a kezei közül.

Ahogy lenézett az arcukra, a vérben forgó szemekre, nem érzett mást, csak tiszta gyűlöletet. Ezeknek nem számít az emberi élet, akkor neki miért számítana a démonoké? Felpillantott a halottról, és egy ismerős tekintettel találta magát szemben. Koromfeketék voltak, sötéten nevettek a fiúra. Tudta, hogy ismeri, csak nem tudta, honnan. A szempár gazdája az egyik oszlopnak dőlt lazán, arcán sötét vigyor terült szét. Láthatóan élvezte, hogy ilyen felfordulás van körülötte.

Az alak elindult és a fekete bőrköpenye hangtalanul lebegett utána. Fekete, hullámos haja lazán omlott a vállára, az arca tiszteletet parancsoló, mégsem lehetett több harmincnál. Skye átvágva a kaotikus föld alatti csatamezőn, követte. Futva indult az oszlop felé, ahonnan eltűnt a férfi. Odaérve egy pentagrammát látott meg, belekarcolva a betonba. A vonalat pirosnak látta, és vörösen izzott. Frissen rajzolták oda.
- Skye, csak azt ne mondd, hogy elmenekülsz! – hallotta a nő és a férfi kiáltását, de most azon se lett ideges, hogy azt képzelik, gyenge. Annál sokkal jobban lekötötte a figyelmét az idegen.

A férfi hangtalanul lépkedett, hosszú kabátja sem adott semmi zajt, csak lágyan suhant utána. Démon, ez volt a másik dolog, amiben a fiú biztos volt. Azt vette észre, hogy bár nagy léptekkel járja az üzletekkel tömött aluljárót, nem tudja behozni a kettejük közötti távolságot.
- Látom, élvezted a lenti kis harcot. Meg kell mondjam, hibátlanul ölted meg egy-két emberemet – szólalt meg mély hangján, miközben egyszer sem állt meg.
- Mire volt jó az, hogy leöletted az emberek több mint felét? – A hangja határozottan csengett, belül is próbálta megszilárdítani magát. Nem félt, csupán tartott az ismerős idegentől.

A férfi hirtelen megállt és szembefordult Skye-jal. Egy kihalt folyosón jártak, korom sötétben, vagy legalábbis csak sejtette, hogy sötét van.
- Csak azt ne mondd, hogy nem élvezted! – Fekete szeme felcsillan és közelebb lépett Skye-hoz. – Megölni a Megszállottakat. – Megcsóválta a fejét. – Elvégre is csak emberek voltak, eredendően nem… hm, hogy is mondjátok? Szörnyetegek? Már rég nem beszéltem az angolnak ezt a fajtáját.
- Soha nem értettem, hogy az olyanok, mint Te, miért térnek ki a kérdések elöl. Azt kérdeztem, miért ölted meg a többieket? – Skye próbált nyugalmat erőltetni magára, de kezdett kijönni a sodrából.
- Olyanok, mint én? – Meglepetést színlelt. – Mármint milyen értelemben? Hogy ezerkétszáz éves vagyok, vagy hogy férfi…?
- Jól tudod, hogy mire gondolok! – A keze ökölbe rándult, a körmeit a bőrébe vájta.
- …vagy hogy alakváltó? – Elégedettség ült ki a férfi arcára. – Nem értem, hogy miért tagadod meg a legnagyobb ajándékot, amit valaha kaptál. Az, hogy az ő véréből vagy…

Skye nem hallotta a mondat végét, de nem is akarta. Előhúzta az övéből a kését és eldobta a húszcentis pengét. Gyors volt, de a démont nem tudta meglepni, az a levegőben könnyedén megállította a fegyvert. Sűrű, zöld színű folyadék fojt ki a kezei közül, ahogy rámarkolt az acélra, de pár pillanat múlva elállt. Az Alakváltó csak továbbra is elégedetten és sötéten mosolygott.
- Most jut eszembe, tegnap ügyesen elintézted Doriant. Csak azt sajnálom, hogy a legjobb emberem volt. – A kezében füstölni kezdett a penge, majd egy ponton felizzott.
- Nem én voltam, de képes lett volna elárulni az apámat. – Összehúzott szemekkel vizsgálta a másik fél reakcióját.
- Ez esetben akkor kevésbé sajnálom. De nem ez a célod? Hogy megtaláld az apád? Azt, akinek köszönheted, hogy félig az Övé vagy.
- Megölném abban a pillanatban, hogy meglátnám.

A férfi egy pillanatra elgondolkodott, de az az arckifejezése, hogy fölötte áll minden élőnek, nem tűnt el az arcáról.
- Nos… - A fém abbahagyta az izzást a kezében, majd a másodperc törtrésze alatt ki is hűlt. Ledobta Skye lába elé, így belefúródva a betonba jól ki lehetett venni azt a jelet, amit az oszlopon is látott. – Akkor mire vársz?

Késő volt, mire a fiú felfogta a szavak jelentését és összerakta a képet, az ellenfele addigra eltűnt a szeme elől. Rohanni kezdett, de úgy, ahogy egy ember sohasem lenne képes rá. Végigfutott az aluljárón, fel a lépcsőn, ki az utcára, de már nem látta. Elvesztette.

Megtehette volna, megölhette volna az apját, mégsem tette. Egy szánalmas próbálkozása volt a késével, amivel még csak meg se tudta volna ölni. Becsúsztatta a kezét a nadrágja hátsó zsebébe, és az ujjai ráfonódtak a Türkiz Pengére. Kihúzta és megvizsgálta, újabb pentagrammát fedezett fel rajta. Az apja megátkozta, így akkor sem halt volna meg tőle, ha egyenesen a szívét döfi keresztül, az elátkozott tárgyak nem működnek már eleve elátkozottakon, hiszen ugyanoda tartoznak.

Visszarohant az aluljáróba, miközben a zsebébe csúsztatta az immár hasznavehetetlen fegyvert. A késért nem ment vissza, az már valószínűleg hamuvá porladt. Lelassított, majd az egyik kirakat üvegének támaszkodva megállt. Utált elveszíteni egy versenyt, még pedig most ez történt. Az apja egy lépéssel előtte járt, mint mindig, pontosan tudta, mit fog Skye reagálni. Ökölbe szorította a kezét, és rávágott az üveglapra. Hajszálvékony repedések futottak végig rajta, és úgy szőtték be, mint a pók hálója.

Lépések zaját hallotta valahonnan maga mögül. Lehet, hogy újabb vadászok azok, vagy az is, hogy az apja ¬– utóbbit valószínűtlennek tartja, egy ideig biztosan nem látja. Vagy akár egy Megszállott is lehet az. A kezét a zsebébe csúsztatta és kitapintotta a pengét. Érzékelte, hogy az a valami vagy valaki sebesen lélegzik mögötte, a szívverése gyorsul. Egy nehéz tárgyat emel fel…

Skye villámgyorsan megpördült a tengelye körül, egyúttal kihúzva az utolsó használható fegyverét. A személyt neki lökte a falnak és tövig merítette a hasában pengét, a vége ellenállásba, a betonnak ütközött. Egy vascső csörömpölve esett a földre. A lány nem sikított, hanem összeszorított szemmel várta a fájdalmat, néhány másodperc múlva aztán lassan kinyitotta. Ugyanolyannak tűnt, mint Skye, értetlenül állt a dolgok előtt.

A fiú lassan kihúzta a fegyverét, ami meglepően könnyen kijött. Nem tapadt rá semmi vér, ugyanolyan kékes színű maradt, mint eddig is volt.
- Ez meg…? ¬– A lány törte meg a csendet. Skye előbb számított rá, hogy sikítva elrohan, minthogy elkezdjen csevegni.
- Még te kérdezed? Meg kellett volna halnod! – Ellépett az ismeretlentől, aki még mindig a falhoz préselődött.
A lány nem sokkal volt kisebb, mint ő, pedig ő se volt alacsony, száznyolcvanöt centi körüli. Hosszú, barna haja a háta közepéig ért, a szemei mogyoróbarnák.
- Sajnálom, remélhetőleg nem fordul elő többet ilyesmi – vágott vissza csípősen a lány.
- Milyen démon vagy? – kérdezte figyelmen kívül hagyva.
- Egyáltalán miért akartál megölni?
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy te kérdezzél? Szóval, mi vagy?
- Démonok nem léteznek. Te meg hülye vagy, ha azt hiszed, igen.
- Ebben a pillanatban öt módszert tudnék felsorolni, hogyan ölhetnélek meg. – Közelebb lépett és a fülébe suttogta. – És garantálom, azok hatásosak lennének. – Visszahátrált és elégedettség töltötte el, ahogy látta a lány rémült arcát. Félt. Ez önbizalmat adott a fiúnak és ugyanazt érezte, mint amikor a gyengék rettegnek tőle. Felsőbbrendűséget. Észrevette, hogy végig kerülni a tekintetét, még egy jel arra, hogy fél tőle. Helyes.

Lépéseket hallott a metróalagút felől. A hang irányába kapta a fejét és egy Megszállottal nézett farkasszemet; látszott rajta, hogy a testébe nem rég költözött be a démon. Még egészen emberi volt. A fiatal nő arcára ördögi mosoly ült ki, a szeme zöldből feketébe váltott. Lassan elindult feléjük, miközben a pulóvere ujjából egy kés csúszott a kezébe. Skye automatikusan az öve felé nyúlt, de aztán eszébe jutott, hogy a tőre már rég egy kupac por. Meggondolatlan volt, hogy az apjának dobta. Közelharcban a pisztolyával nem sokra megy, mire előveszi, a kés már rég a mellkasából áll ki, és a vére beteríti a padlót.

A nő karja több helyen is meg volt sebezve, az oldalánál a ruháját vér borította. Valószínű egy golyót küldtek bele, a kezét meg felhasították. Skye behajlította a törött kezét; jobban mozgott, mint remélni merte, de azért némiképp megnyugodott, hogy az ellenfele is meg van sérülve. Ha egy Őrző állna vele szemben, akkor kételkedne a saját túlélésében.

A szörnyeteg nekifutott, majd felugrott, hogy a levegőből mérjen rá csapást. Skye ellépett, de arra nem számított, hogy a démon talpra érkezik, és egy mozdulattal a falnak taszítja. Vagyis pontosabban egy takarítószeres kocsinak, ami felborult és a különböző tisztítószerek hangosan koppantak a földön. A lény teljes súlyával a mellkasára nehezedett, miközben a torkát próbálta átvágni. Csak a fiú ép keze akadályozta meg ebben, mert a másik beszorult közé és a lény közé, és piszkosul lüktetett.
- Miért van minden magadfajtának olyan szaga, mintha a szappant még csak hírből sem ismerné? – szűrte a fogain keresztül. Nem állt éppenséggel nyerésre, de jól esett hergelnie az ellenfelet.

A démon reakciója egy mordulás volt, majd még jobban próbálta odanyomni a kést a nyakához. A fiú megkísérelte kihúzni a kezét, ami egyre jobban fájt, valószínű egy-két ujja is eltört a súly alatt. Végül sikerült, de a fegyver egyre jobban a bőrébe vágott. Még egy kicsi, és átvágják a torkát. Megmozgatta az ujjait, amik nem is voltak olyan vészes állapotban, majd meglendítette a kezét és a mutató- és középsőujjával a Megszállott szemébe bökött. A fájdalomtól, ami Skye fülébe nyilallt a démon sikolyától egy pillanatra bennakadt a lélegzete. Érezte, hogy a furcsa és egyben undorító anyag lefolyik a kezén, és hogy a fém már nem ér a bőréhez. Villámgyorsan kikapta a tőrt a pokolfajzat kezéből, és egy mozdulattal fölé került. A démon szemüregei üresen ásítottak, szája néma sikolyra torzult, szánalmat keltő volt. A torkának szegezte a kést.
- Üzenem a gazdádnak – sziszegte, majd egy mozdulattal elmetszette a nyakát.

Érzékelte, hogy egy nehéz tárgy közeledik felé, majd egy pillanat múlva hasogató fájdalmat érzett a tarkója tájékán. A szeme előtt színes foltok kezdtek el táncolni, de nem ájult el, vagy esetleg halt meg, mint egy átlagos ember tette volna. Villámgyorsan hátrafordult, miközben felpattant és elkapta a lány csuklóját, azt, amelyikben nem a vasrúd volt. A másik kezével feljebbrántotta a lány csuklószorítóját, majd megvetően felmordult.
- Még hogy nincsenek démonok. – Skye lökte el magától a másik kezét, és elégedetten nézett a szemébe. A lány olyan vörös lett, mint a főtt rák, és zavartak húzta vissza a helyére a csuklószorítót, amivel bőrébe égetett három hatost rejtette el.

Skye sejtette, hogy ott vannak, ezért nem halt meg, amikor belémártotta az átkozott pengét. Mert átkozottakon nem fog. Csak egy nagy erejű démon tud megjelölni valakit, miután megtették, rögtön megölik, hogy Őrzőként újrateremthessék. Neki sikerült megszöknie, vagy megszöktették. Ha valakire rákerül a szimbólum, a dolog már visszafordíthatatlan. A lelkük elkárhozik, és a gazdájuk azt csinál velük, amit akar. Lent is hagyhatja a Pokolban, de annál nagyobb szenvedés nincs, mint az örökkévalóságig ott rohadni.

Vadászok rohantak a metró felől. Valószínű valamelyik szellőzőaknán jutottak be, ahogy Skye és tette. Így nagy előnyük volt a meglepetés a démonokkal szemben, későn vették észre őket, de addigra már megölték.
- Te meg hova a francba tűntél? – üvöltötte magából kikelve April, az egyik vadász, aki kezdettől fogva ott harcolt.
- El kellett jönnöm – válaszolta keményen, de közel sem volt annyira biztos magában. Mindenesetre a nő nem folytatta, csak sötét pillantást küldött felé. A szeme sarkából látta, hogy a lány is követi őket, de távolabbról.

Körülnézett, hogy megkeresse a szemével Drew-t, de nem találta, pedig a tömegből egyből kitűnne.
- Hol van…
- Drew? – A nő tekintete ellágyult és a szorítása is enyhült. – Ottmaradt…
- Úgy érted, otthagytátok? ¬– kérdezte, nem akart hinni a fülének. Megtorpant és könyörögve nézett a nőre. Nem maradhatott ott!
- Úgy értem, önként vállalta, hogy marad. Elég súlyosan megsérült, nem tudott volna egyedül lábra állni, segítséget meg nem fogadott el.

Skye az utolsó mondatot már szinte nem is hallotta, lélekszakadva futott vissza. Majdnem összeütközött néhány menekülővel, akik mind utána kiáltottak. Gondolkodás nélkül rohant végig az üzletek között. A megölt Megszállott még mindig ott feküdt, és a padlót vér szennyezte. Szinte elviselhetetlenségig fokozódott a forróság. A halántékán végigfolyt egy izzadságcsepp, majd a nyakán és végül eltűnt a pólójában. Csak arra tudott gondolni, hogy túl késő, még valaki meghal az ő hibájából. Ha ott lett volna, akkor tudott volna segíteni, ehelyett az apját hajkurászta és még csak nem is járt sikerrel. Nem közvetlenül ölte meg Drew-t, mint Ethant, de a bűntudata mértéke így se kisebb.

Eltakarta az arcát a kezével, hogy minél kisebb mértékben lélegezze be a fojtó füstöt. A tűzforrását egy felgyújtott szerelvény szolgáltatta és az eldobált fadarabok, amik valószínű valamikor padok lehettek. A lángok narancssárgás színben pompáztak, a hőség még nagyobb méreteket öltött a betonfalaknak köszönhetően. Démonoktól származó kénes szag töltötte be a levegőt.

Egy Megszállott jött vele szembe, az arca félig leégve, a keze helyén egy csonk, ahogy kitátotta a száját, hörgő hang tört fel belőle. A fiú csak belerúgott a gyomrába, ennek következtében, az hanyatt az egyik lángoló deszkának vágódott. Olyan gyorsan égett el, mint egy darab papír.
- Menj innen! – hallott egy erőtlen, mégis határozott hangot pár méterre tőle. Hirtelen óriási megkönnyebbülés lett úrrá rajta, talán még sóhajtott is volna, ha a füst nem lenne. Jellemző Drew-ra. Életveszélyben van, de még ekkor is parancsokat oszt mások védelmében. Vagy lehet, hogy azt hiszi, ő is démon.

Nem szólt semmit, az utasítást figyelmen kívül hagyva követte a hangot, miközben Megszállottak elpusztult testén lépkedett át. A nagybátyja az egyik oszlopnak támaszkodva ült, vészesen közel az égő metrószerelvényhez. A hasán négy mély karmolás éktelenkedett, pólóját átáztatta a vér. A bal lábát furcsa szögben tartotta; vagy eltörte, vagy csak simán kifordult a bokája.
- Azt mondtam; tünés Te rohadék!¬– mondta megint, Skye-ra szegezve a pisztolyát. Az ujját a ravaszon pihentette.
- Csak azért jöttem, hogy kivigyelek erről a helyről. – Nem törődve a fegyverrel, közelebb ment. Lehajolt, hogy Drew jobb kezét átvesse a vállán és talpra állítsa.
- Hülye vagy, ha azt hiszed, innen ki lehet jutni kényelmesen sétálgatva – jegyezte meg, de azért hagyta, hogy felemeljék. Skye érezte, hogy megpróbál minél kevésbé ránehezedni.
- Mióta lettél ennyire pesszimista? – Elindultak, de túl lassan haladtak. Ő sem bízott benne, hogy ilyen tempóban kijutnak, maximum csak egy kupac hamuként. Legalább démonvadászhoz méltó temetésben részesülnek. Így is, úgy is elégetik őket.
- Csak realista – mosolyodott el halványan, így legalább valamennyire hasonlított a régi Drewra. Az arckifejezése nyomban grimaszba fordult át, amint egy újabb démon került velük szembe. Nem telt néhány másodpercbe, már holtan esett össze, mellkasában egy golyóval.
- Örülök, hogy azt az egyet nem rám pazaroltad. – Kikerültek egy lángcsóvát, ami éppen akkor csapott fel, és egy kicsit megpörkölődött tőle Skye keze.

Ahogy közeledtek a végéhez, látta, hogy az történt, amit végképp nem akart. Egy tűzből álló fal torlaszolta el a felfelé vezető lépcsőt. Már az üzletekre is átterjedtek a lángok, szinte mindegyik lángokban állt.
- Mennyire tudod mozgatni a lábadat?
- Viccelsz? Ezek csak felületi sérülések – mosolygott erőtlenül Drew. A pólóján egyre terjedő sötét folt nem erre engedett következtetni. Ha nem jut ki gyorsan, elvérzik.
Hátrapillantott a válla felett, a lángok közelebb voltak, mint gondolta.
- Most kell futnunk.